2020. április 1., szerda

Áprilisi olvasási tervek

Már az előző hónapban is gyártottam molyon egy listát, mely azokat a könyveket tartalmazta, melyeket el szerettem volna olvasni márciusban. Be kell valljam kicsit túl lőttem a célon, mikor 35 könyvet terveztem be. Most kicsit lejebb vittem a számot, de lássuk is az áprilisi listám. 






Van két könyv, ami többek között a suliba kell, az egyik ilyen Lermontov: Korunk hőse a másik Jókai Mór: Az arany ember.  A Korunk hősét már március végén elkezdtem és még a héten be szeretném fejezni.





Van még további két könyv, amit március végén kezdtem el, és ebben a hónapban be szeretném fejezni. Frank Schwieger-től már olvastam és tudom, hogy ez is jó, de nem tudok vele olyan tempóban haladni, mint ahogy szeretnék. Az 1000 állatkölyköt még egészen kicsi koromban kaptam, így már bőven ideje, hogy elolvassam.  







Régebben olvastam már az első részt a Vérmacskák sorozatból, akkor nem fogott meg annyira.  A könyvek tartalma akármilyen is lesz a borítókat imádom *-* Most sikerült beszereznem a 4., 5. és 6. részt, így hát most tuti, hogy neki kell állnom. :D





















A Csokoládéimádók sorozatot nagyon szeretem, de mivel az utolsó részt később szereztem be, így újra szeretném olvasni az első két részt az utolsó előtt.







Próbálok mindig új stílusokat, írókat és könyveket felfedezni, így most két igaz történetet tartalmazó könyvet olvasok majd, amit nem igen szoktam, de erre a  két könyvre nagyon kíváncsi vagyok. 











Minden hónapban igyekszem beilleszteni egy-egy mesét, így ez a hónap sem maradhat mese nélkül. :D Most ez a három mesekönyv, amit mindenféleképpen el szeretnék olvasni. A kedvencem a három közül A dzsungel könyve, az Arielle semleges, a Pocahontast nem nagyon láttam még.






Ebben a hónapban  még újra szeretném olvasni és egyben eljutni az egyik kedvenc sorozatom végére, ami az Anita Blake, vámpírvadász.

A továbbiakban még ezeket szeretném elolvasni. Vannak köztük régóta vártak és teljesen random könyvek is, de a nagyja saját könyv, ami azért jó, mert eléggé sok olvasatlan könyv van a magánkönyvtáramban.





Ezt a 29 könyvet tervezem elolvasni a hónapban, aztán majd meglátjuk, hogy sikerül-e. :D



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése