2020. május 4., hétfő

Jókai Mór: Az arany ember

Jókai Mór egy nemesi származású férfi volt, ki felülkerekedve önmagán és nemesi címén egy olyan különleges emberré vált kinek nem volt szüksége semmilyen rangra, hogy megkapja az emberek elismerését. Az egyik legtermékenyebb magyar író volt. Jókai Mór alkotói pályának legsikeresebb szakaszában írta Az arany ember című könyvet. 


Ez volt az első könyvem az írótól, de tervezem még további könyveit is elolvasni, de be kell, valljam, hogy a könyvek hossza kicsit elbátortalanít. Ez pedig indokolatlan félelem, hiszen ennek a könyvnek is csak úgy faltam a sorait. 

Érdekes címe van a könyvnek, ami rögtön felkelti az olvasó figyelmét. Mitől is arany egy ember? Nekem mindig két dolog jutott eszembe erről a címről. Az egyik, hogy "Nem minden arany, ami fénylik" a másik, meg Eldorádó legendája, abból is főleg a Halhatatlanok alkonyat után féle verzió. Az első gondolat találóbb erre a könyvre, mint ahogy azt gondoltam volna. 

Szerettem a könyvben a részletes leírásokat, ami tőlem egy szokatlan dolog, ugyanis általában a mai kortárs könyvekben előnyben részesítem, amiben több párbeszéd van, főleg, ha tele van csípős megjegyzésekkel. Talán csak azért élveztem itt jobban, mert nem kevés tehetség kell hozzá, hogy több oldalon tudjon valaki írni egy folyóról, hegyről vagy akár egy szigetről úgy, hogy az lekösse a figyelmemet. Jókainak ez sikerült.


A mű nyelvezete nem volt túl bonyolult és sok képzelőerőre sem volt szükség, hiszen az író az utolsó fűszálig mindent a legapróbb részletig ezüst tálcán nyújtott át. Megkaptuk a történetet, a mi feladatunk már csak annyi volt, hogy élvezzük.

Athalie és Tímeá

A könyv szereplői között volt egy éles határvonal, ez elválasztotta a jó és rossz szereplőket, nem igazán volt a műben olyan szereplő, akit ne tudtam volna beletenni valamelyik halmazba csak olyan, akit néha átpakoltam.

Ott volt Tímea, aki egy ártatlan gyönyörű lány volt, de őt csak sajnálni tudtam. Athalie egy gonosz nő volt, kit a társadalom és a gazdagság majd annak elvesztése hozta elő belőle az igazi gonoszságot. Noémi egy ártatlan lány volt, ki az igazi természet képviselője volt. Voltak még itt gonoszak, jók és ártatlanok. Aztán itt volt még maga a főszereplő, kinek lelki vívódásán keresztül ismerhettük meg az egész történetet.

Mihály és Noémi
Timár Mihály egy olyan karakter volt, kinek szeme felnyílt a társadalommal szemben. Egy ideig úgy tűnt elfogadja a társadalom szabályait, de elég gyorsan felülemelkedett a vagyon és a hatalom játékán, hogy egy még jobb játékot játszhasson. Ez volt a boldog élet játék.

Van, mikor a jó döntés nem felel meg más emberek nézetének, de ezzel együtt kell tudni élni, ha önmagunk akarunk maradni. Sokszor nehéz választások állnak elénk és nem mindig a jó döntést hozzuk meg. Nem is kell mindig azt meghozni, csak együtt kell élni a következményekkel. Szegénység vagy gazdagság? Élet vagy halál? Rabság vagy szabadság? Nyomorultság vagy boldogság? Timár Mihálynak meg kellett hoznia ezeket a döntések, hogy végül az élete azon az úton haladjon, ahol ő a legboldogabb lehet. Néha talán rossz döntést hozott? Lehetséges. De csak az számít, hogy a legfontosabb kérdésben jó választott.

Bátran ajánlom ezt a könyvet, minden olyan embernek, akik nem rettennek el egy vastagabb könyvtől ,és akik vissza akarnak repülni az időben, hogy ők is átélhessék, hogy milyen is volt, mikor még nem voltak autók, telefonok és internet, csak a kék ég és az alattuk élő, dolgozó és ármánykodó alakok.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése