2020. június 21., vasárnap

Book Tag #7 - Olvasási szokásaim


Nagyon szépen köszönöm a kihívást @kikkinek. :) Kellemesen nosztalgiáztam a tag kitöltése során. Jó volt feleleveníteni a régi könyveket és végig barangolni azon az úton, ahogy eljutottam idáig. :)


1. Melyik az első könyv, amit olvastál, amiről emléked van?

Van egy picike könyvem. Tele van picike mesékkel. :) Nagyon szerettem ezt a mesekönyvet, bár mikor tavaj újra olvastam rájöttem, hogy eléggé bugyuta. :) Viszont ez volt az első könyv, amire emlékszem, így közel áll a szívemhez. :))







2. Melyik az a könyv, ami után rohamos mennyiségben kezdtél el olvasni, tehát mikor lettél könyvmoly?


Mikor 2014-ben elkezdtem olvasni, csak havonta 1-2 könyv volt, majd a kezembe került Leiner Laure: Kezdet című könyve. Ez volt az a pont, ahol minden megváltozott. Ez után a könyv után kezdtem el nagy mennyiségben olvasni és teszem ezt a mai napig töretlenül. :)






3. Könyvek, amiket a könyvmollyá válásod után olvastál, szerettél, de nem feltétlen változtattak volna könyvmollyá magukban.

2014-ben többször is olvastam Bree Despain: Fekete bárány című könyvét, amit anno nagyon szerettem, de azóta sem olvastam újra. Félek már nem nyújtana akkora élményt, de most keresgélés közben újra kezdvet kaptam hozzá. :D Aztán itt van még Abbi Glines: Te vagy nekem a levegő, amivel kapcsolatban él egy kép a fejemben, de jó lenne újra olvasni és ezzel együtt az egész sorozatot elolvasni. És végül Elizabeth Rochards: A sötétség városa az amit anno nagyon szerettem, de már nagyon homályos. Igazából mind3at újra kellene olvasnom. Most mindhez nagy kedvet kaptam :D

4. Második könyvmolyság – melyik könyv volt az, aminél másodszor érezted a kiugró könyvmoly életérzést?

2017. március 4.-én váltam újra könyvmollyá, mikoris megismerkedtem J. R. Ward FTT sorozatával. Imádom a sorozatot <3 Ez év márciusában kétszer is olvastam az első részt. :D







5. Melyik az az általános iskolai kötelező olvasmány, amely nagy hatással volt rád (lehet negatív/pozitív egyaránt)?

Szomorú dolog, de általánosban az Egri csillagok volt az egyedüli kötelező amit elolvastam. Igyekszem bepótolni a kimaradt dolgokat. A Pál utcai fiúkra nagyon kíváncsi vagyok. :D







6. Műfaji könyvmolyság – olyan meghatározó könyvek, amik egy-egy műfajt szeretettek meg Veled.

13 éves voltam és a könyvtáros finoman próbált lebeszélni erről a könyvről, hiszen vannak benne pikánsabb jelenetek. Én persze csak azért is kihoztam és ekkor szerettem bele a romantikus regények világába. <3 







7. Egy olyan könyv, amit rejtélyhez kötsz, és rejtély is maradt benned azóta is (lehet rejtély, hogy kitől kaptad, miért kaptad, vagy akár a könyv körüli rejtély).

Kerstin Gier Időtlen szerelem sorozata hatalmas rejtély számomra, ugyanis nem értem. Mikor anno olvastam egy hatalmas értelmetlenség kupac volt. Ezzel szemben áll, hogy milyen jó értékelése van. Talán velem volt a baj. Újra kellene olvasnom?






8. Van-e kiemelkedő, egyetemi olvasmányod? Ez a kérdés nagyrészt bölcsész szakosoknak lehet releváns, ha nincs, hagyd ki. :)

Még nem vagyok egyetemista, de bölcsész szakosnak vagy mifélének készülök. :D

9. Könyvek, amiket korosztályodon kívül olvastál, mégis iszonyatosan lekötnek.

Megint csak ez a romantikus/erotikus vonal az amit ide tudok mondani. Abbi Glinessel akkoriban ismerkedtem meg és hamarosan újra szeretnék vele ismerkedni. :))







10. Harmadik könyvmolyság – ki az a szerző, akinek a művei nagy hatással voltak rád, de inkább a szerző lett a kiemelkedő élmény benned, és nem egy-egy kötet magában. (Nem feltétlenül kell a kedvenc szerződnek lennie)

Ide Cassandra Claret tudnám mondani. Nagyon szeretem a stílusát, a karaktereit, a sorozatait és az egész világot, amit megteremtett. <3









11. Nagy a füstje, kicsi a lángja, vagy fordítva?

Inkább fordítottat tudok mondani. Claudia Gray Evernight sorozatát régen nagyon szerettem és szerintem nagyon jó is volt, viszont nem örvend akkora népszerűségnek, mint amilyen kijár neki. 







12. Melyek azok a könyvek, amelyek olvasási élményét egy-egy személyhez kötöd, és a személy miatt hagytak benned maradandó nyomot?

Anno az egyik barátnőmmel hatalmas Vámpírnaplók lázban égtünk és eldöntöttük, hogy közösen elolvassuk a sorozatot, de sajnos rá kellett jönnünk, hogy van amit jobb nem bolygatni. Ahhoz képest, hogy milyen jó a sorozat a könyvek egy rakás sz@r. 






13. Egy trend, ami miatt többet kezdtél olvasni. Jó vagy pozitív emlék? Lehet szó itt könyves bloggerek követéséről, booktuberek követéséről, vagy pl. Szabados Ági kihívása.

Ide csak olyat tudnék mondani, hogy vannak könyvek, amiket csak azért olvastam el mert láttam valakinél. Anno nagy rajongója voltam Csecse Attilának. Még most is nézem a videóit hébe-hóba, de igazán akkor szerettem, mikor a könyvekről beszélt még. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése